2.fejezet
-Bárdosi Attila vagyok a rendőrségtől.-jelentette be hivatalos hangon a férfi a telefonba.
-Hogy kicsoda? Na ne szórakozzon velem,bárki is maga-mondtam idegesen és leraktam a telefont Attilának,vagy kinek.Mikor ezt megtettem,két érzés kavargott bennem. Féltem,mert a férfi hangja nagyon hivatalosnak tűnt és lehet hogy nem szórakoztak velem,hanem komoly volt a dolog. De ezt ,,kitöröltem˝ a fejemből,mert se én,se apu,és valószínűleg Dylan sem követett el semmit.Remélem.... A gondolatmenetemet egy újabb telefoncsörgés szakította félbe. Dylan volt az.
-Mi a...-gondoltam magamban,majd felvettem a telefont.Köszönni esélyem se volt,mert Dylan már bele is kezdett a mondókájába.
-Ne haragudj....bocsáss meg......tényleg nagyon sajnálom....-kezdte kicsit (KICSIIIIT?!) félve attól,hogy mit válaszolok.
-Dylan....MI A FENÉT CSINÁLTÁL?!-üvöltöttem bele a telefonba,de kár volt,mert Brianna egyből felébredt mellettem.Meg akart szólalni,de intettem neki,hogy most maradjon csöndben.
-Én.....én...én...-próbálta elmondani mi is történt valójában.
-Te mi? Most hívott a rendőrség,de lecsaptam a telefont nekik,mert azt hittem megint szórakozik velem valaki.De úgy látszik most nem vicceltek.-fejeztem be szomorú,ám de ideges hangon.
-Figyi,állapodjunk meg valamiben. Ha apu előtt tartod a szád,elmondom mi történt.-alkudozott pont velem,akivel nem lehet alkut kötni,mert nem szeret hazudni.-Na? Benne vagy? Mondj már valamit!!!-türelmetlenkedett a telefon másik végén.
-Jó,jó. Befogom a számat.-esküdtem meg,de éreztem,hogy rosszul cselekedtem,mert mikor anyu meghalt,megfogadtam,hogy mindent elmondok apunak ami velünk kapcsolatos.De ezt most megszegtem. A fenébe!
-Ren-Rend-ben-dadogta.-Megvertem Gabe-t,és kórházba került.-hadarta,hogy ne èrtsem. De én mégis értettem.
-Hogy micsodaaa?-kérdeztem meglepve és halkan-szinte magamtól-,mert alig jutottam szóhoz. De Dylan mégis hallotta.
-Ja,ez történt-vette lazábbra a figurát.
-Dylan,ezt el kell mondanod apának,mert ha nem teszed,akkor az ofőd fogja-kezdtem halkan,mert ez mégsem kis dolog.
-Se tõlem,se az ofõtõl nem fogja apa ezt megtudni.
-De én is...na neee. Te lefizetted az ofõt?!-jöttem rá a dolgokra.
-Dehogy! Az ofõ beteg. Nem tud az esetrõl....de te ugye nem árulsz be? Kérlek,ne...-könyörgött.
-Megígértem. Nem?-.
-De-.
-Bocsi,de mennem kell! Pihenõt tartunk a friss levegõn-törtem meg a csendet pár perc után.
-Rendben. Azért hìvsz még?-kérdezte.
-Persze-.
-Szia-.
-Szia-raktam le a telefont.
Mikor elraktam a mobilt,észrevettem,hogy Brianna visszaaludt. Nem akartam felkelteni,ezèrt egyedül mentem le a busz elé. Épp magamban merengtem,mikor Viktor (!) jött oda hozzám. Meglepõdtem.
-Szia-üdvözölt.
-Szia-motyogtam.
-Hogy-hogy egyedül vagy?
-Brianna alszik,nem akartam felkelteni.
-Ez kedves tõled-bókolt (?).
-Köszi
-Te nem fázol?-"dumcsizott".
-Na ne mááár! 40 fok van! De most komolyan!-röhögtem el magam.
-Na jó, csak vicc volt. Halálra unom magam,így,egyedül.
-Hol van a barátnõd?-kérdeztem komoran.
-Hogy kim?-kérdezett vissza.
-Viki,tudod-értetlenkedtem.
-Jaaaa. Õ már nem a barátnõm. Szakítottunk.
-Ó,nagyon sajnálom-lepõdtem meg.
-Semmi gond.
-És most...-kezdtem.
-És most szingli vagyok,igen-közölte lazán.
Majd kicsattantam örömömbõl,izgultam,izzadtam (fúj!!! :/ ) és biztonságban éreztem magam Viktor mellett.
"Ezt nem értem. Miért van itt velem? Miért csillog a szeme...és a haja...olyan fényesen sötétbarna...és...."
-Hahhhó! Hallasz?-halottam egy hangot,mire összerezzentem.
-Ööö,persze. Csak kicsit elbambultam.-mondtam úgy,mintha ott se lettem volna.
-Gyere,felszállunk-tolt kedvesen,mosolyogva a busz felé.
-Jaj,ó,köszi,hogy szólsz. Amúgy miért ülsz a...-.
-A volt barátnõm mellett?-szakította és fejezte be egyben a mondatom.-Nem tudom. Igazából nem volt már máshol hely.
-Ó,értem-gondolkoztam hangosan-Viki és én helyet cserélhetnénk,Brianna szerintem nem bánná-.
-Szuper!-hallottam Viktor hangját.
-Mi? Én nem...csak...hát jó-mosolyogtam.
