9. fejezet
Itt a folytatás, remélem tetszeni fog! ;)
Ott álltam lemerevedve, és csak néztem. Néztem őt, akit rég nem láttam. Aki itt hagyott mindent, többek közt engem. Valaki másért. Nem tudom miért, de hirtelen becsaptam az ajtót. Nem akartam látni. Se beszélni vele. Sírni kezdtem. Hogy meri idetolni a képét ezek után. Lépteket hallottam a szobából, majd éreztem hogy valaki megáll mögöttem. Viktor volt az.
-Mi a baj?-kérdezte és leült mellém a földre, az ajtónak támasztva hátát.
-Semmi-töröltem le a könnyeimet és próbáltam mosolyogni rá. Ez nem sikerült, szóval valószínüleg elég furcsa arcot vághattam.
-Ki volt az?-mutatott maga felett az ajtóra. "Nem tudom." akartam neki mondani. De az hülyén hangzott volna. Láttam ki volt. És sírok is miatta. Valamilyen okból. Erre nem lehet azt mondani, hogy nem tudom.
-Jake-mondtam ki a nevet. A "tiltott nevet". Egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon.
-Ezzel sajnos nem lettem okosabb.-mondta-De amúgy sem voltam valami okos ezelőtt, szóval mindegy.-próbált felvidítani, mert bár nem tudta, hogy miért ültem le a földre sírni, miután kinyitottam az ajtót, és bámultam valakire vagy húsz percet, mégis itt volt velem, és próbált felvidítani. És sikerült neki. De mikor rájöttem, hogy illene megmondani neki, ki az a Jake, lehervadt a mosoly az arcomról.
-Jake....-kezdtem halkan-az exem.-mondtam ki. Ezen nem mosolygott, csak egy kicsit felháborodott.
-Mit keres itt?-kérdezte felhúzva magát.-Mikor voltatok egyáltalán együtt? Bocs, nem kell válaszolnod, ez magánügy.-kért bocsánatot.
-Semmi gond, elmondom.-kezdtem "sztorizgatni".-Jake-kel egy éve nem találkoztam. Azóta, amióta itt hagyott. Épp egy szülinapi összejövetelre készültünk. Brianának volt a szülinapja. 17 éves lett, és az apja szervezett neki egy óriási bulit, ahová az egész sulit meghívta, plussz egy két havert, akiket Bri apja ismer, de a legjobb barátnőm nem találkozik velük minden nap. Ez egy meglepetés buli volt neki, így titokban kellett tartanunk. A bulira is azzal az indokkal vittük, hogy elmegyünk enni egy kisebb étterembe, úgyhogy öltözzön ki. Amikor kész voltunk és ő is, átjött hozzánk. Igazából hozzám, mert Jake is nálam volt. Na mindegy. Szóval átjött hozzám és kérdezte hogy mikor indulunk, mert már éhes. Ekkor Jake-nek csörgött a telefonja. Mondta hogy egy pillanat és kiment a szobámból. Bri leült a tv-m elé és nézni kezdte. Ő már itthon érzi magát nálunk. Erre egyszer csak Jake viharzott be a szomámba, ahonnan két perce kiment, felkapta a kabátját és azt mondta: "Szeretlek, de már nem úgy mint rég, és mást jobban. Megcssaltalak, ne haragudj, de most Emily hívott, hogy kórházban van, mennem kell." Azóta nem láttam. És most itt van. Kiborultam. Mert nem tudom miért van itt, és beugrott az utolsó mondata. Szerinted még mindig kint áll?-kérdeztem tőle, mert már mióta rácsaptam az ajtót Jake-re.
-Hát, ha hülye, még mindig itt áll-ekkor elnevettük magunkat.
Felálltam, és kinyitottam az ajtót. Ott volt. Ott ült az ajtóhoz vezető út mellett a fűben.
-Itt van-súgtam hátra nevetve Viktornak-most mit csináljak?-panikoltam be suttogva, miközben a röhögőgörcs kerülgetett.
-Üsd le, fejeld meg-adott ötleteket.
-Hülye-nevettem fel hangosan, de kár volt, mert Jake észrevette, hogy ott állok. Mint ahogy az is leesett neki, hogy egy fiú van nálunk. Felállt és odajött az ajtóhoz.
-Ez meg ki?-nézett végig Viktoron.
-Miközöd hozzá?-szóltam vissza.-És mit keresel itt?
-Gondoltam találkozhatnánk, rég nem láttalak.-mosolygott.
-Mit akarsz tőlem? Elhagyott a kis Emilyd?-fontam össze magam előtt a kezeimet.-És csak én maradtam aki megvigasztaljon? Mert akkor rossz helyre jöttél. Sajnos programom van.-öleltem meg fél kézzel Viktort, aki vette a lapot.
-Hát akkor nem akarok zavarni-kezdett elköszönni.
-Szerintem se, szia-csaptam rá az ajtót másodszor. Kinéztem a kukucskálón, de hirtelen egy szem tárult elém.
-Mit akarsz még mindig-nyitottam ismét ki az ajtót. Viktor már fetrengett a földön a röhögéstől a hátam mögött.
-Csak azt akartam kérdezni, hogy lenne-e kedved talalkozni valamikor, valahol. Mondjuk holnap délután a sarki Starbucksban?-kacsintott rám.
-Majd átgondolom-vágtam mérges arcot. Vagyis próbáltam azt vágni.
-Rendben szia-sétált el.
-Szia-csuktam be századszor az ajtót, mikor valaki ismét kinyitotta.
-Mit akarsz már meg...-eddig jutottam, mert apa rámüvöltött:
-Ez mit keresett itt? Te hívtad ide? Na és ő ki?-tért rá Viktorra.
-Nem tudom miért jött ide, nem én hívtam, és ő az egyik osztálytársam, Viktor.-hadartam el egy levegővétellel. Apa és V kezet fogtak, majd apa gyengéden fejbe vágta Viktort.
-Ezt meg mér' kellett?- kérdeztem apát, míg V a fejét fájlalta.
-Csak hogy tudja, kivel van dolga-mosolyodott el. Úgy látszik, ma jó kedvében van.
-Uram, maga igazán jóképű-kezdte Viktor, mert szerinte ezzel be tud vágódni az apámnál.
-Így 50 felé, köszönöm. De ez nem változtat semmin. Ugyanúgy vigyázok a lányomra, mint eddig.-komorodott el.
Ekkor Dylan sétált le a lépcsőn.
-Cső, akárki is vagy-intett Viktornak-szia apu-nyomott két puszit apa arcára is.
-Helló, Viktor vagyok.-mutatkozott be az öcsémnek.
-Helló!-intett mégegyszer egyet V-nek Dylan, majd apához fordult.-Apaaa....-kezdte.Valamit akar. Valahová elakar menni. Vagy megjelent az új x-box játék.
