10. fejezet

Sziasztok! :)
Meghoztam a 10. fejezetet, jó olvasást! :*

10.fejezet

-Mit akarsz kisfiam?-kérdezte viccelődve apa Dylant, ugyanis sosem hívja "kisfiam"-nak. De még nagy fiamnak se.
-Hát arra gondoltam, hogy ma este átmehetnék a haverokhoooz...-húzta el.
-Mit akartok csinálni?-komolyodott el apu.
-Hát...társasozni!-fejezte be mosolyogva Dylan a mondatot, mint aki jól végezte dolgát. De apát nem lehet becsapni. Főleg ilyen béna kitalációkkal nem.
-Dylan, 15 éves vagy, biztos hogy nem társasozni mennél. Mit akartok csinálni?- emelte fel apu egy kicsit a hangját.
-Na jó, el akarunk menni biliárdozni a haverokkal. De tuti nem engeded meg.-szomorodott el. Tudta hogy ezzel meg tudja hatni apát. És igaza volt.
-Na jó, menjetek, de ne csináljatok baromságot, és légy szíves ne igyál-.
-És ha szomjas leszek?-lepődött meg a lökött öcsém.
-Tudod hogy értem-hajtotta el Dylant egy mozdulattal.
-Na, én megyek fürdeni, és lefekszem. Te pedig-mutatott Viktorra-hazamész. Szia-.
-Rendben uram, megyek. Jó éjszakát.-adott volna két puszit az arcomra, de apa megakadályozta.
-Ó, akkor szia Anette-intett nekem és elindult az ajtó felé.
-Várj-szóltam utána, mikor már apa felment zuhanyozni.
-Igen?-fordult vissza meglepődött képpel, de magabiztos mosollyal.
-Maradj még egy kicsit-húztam közelebb.
-Nem lehet, apukád azt mondta, hogy haza kell mennem. És nem akarom "kihúzni a gyufát" nála-indult ismét az ajtó irányába.
-Na jó, úgyis fáradt vagyok én is, és ma este még úgy is tanulnom kell holnapra-kisértem ki.
-Mire tanulsz?-röhögte el magát.
-Mondjuk a kémia tz-re, és a földrajz topográfiára-emlékeztettem Viktort arról, hogy éppen neki is ezt kéne tenni, ugyanis ha nem teszi, megbukik kémiából.
-Jaaa, tényleg. Nem baj, Radó ugysem enged át, a térképen meg meg tudom mutatni, hol van Magyarország-tojta le az egészet szépen szólva. Na igen, Radó Miklós, avagy a kémiatanárunk nem híres a kedvességéről. Sőt, csak 1,90-nél engedi át az embert, ha bukásra áll. Egy volt osztálytársunk (Bence) 1,85-re állt kémiából évvégén, és nem engedte át. Nyáron meg persze nem tanult. Úgyhogy évet kellett ismételnie.
-Hé, Dylan!-kiáltottam utána.-Azért nézd át!-mosolyogtam rá.
Visszajött, megfogta a derekam, belepuszilt a nyakamba, majd azt mondta:
-De csak a te kedvedért-kacsintott, majd kiment az ajtón.
Este még megnéztem egy filmet (A beavatott),átnéztem a föcit és a kémiát, majd lefürödtem. Fél 12 volt. Megint nem alszom sokat, főleg hogy holnap 0. órám is lesz. Jobb lesz, ha alszom egy kicsit.

Reggel halálra rémültem, mikor megszólalt a telefonom. Felvettem, és álmosan, ásitozva szóltam bele:
-Háló-megdörzsöltem a szemem és felültem az ágyon. Ránéztem az órára. "6:25". Felsikoltottam.
-Hé,Anette, jól vagy?-szólt bele végre a vonalba a legjobb barátnőm, Bri.-Ugye nem most keltél fel?-idegeskedett.
-Az a helyzet ,hogy de, de ha sietek, még becsöngőre beérek. Most le kell raknom. Szia.-Nyomtam volna meg a piros gombot a telómon, mikor Brianna beleüvöltött, hogy nehogy letegyem.
-Mondjad gyorsan, sietnem kell-sürgettem.
-Radó most hívta anyámat, hogy szóljunk mindenkinek, hogy lebetegedett, és nem kell bejönni 0. órára.
-Jó, jó, de most megyek öltözni, mert elkések Radó órájáról.-Nem nagyon figyeltem a barátnőmre.
-Figyelsz te rám?-idegeskedett Bri-AZT MONDTAM, HOGY RADÓ BETEG LETT,NEM KELL BEMENNI 0. ÓRÁRA!-üvöltött bele a telefonba.
-Óhh, akkor van időm!-könnyebbültem meg.-Megyünk együtt suliba?-kérdeztem mosolyogva, bár tudtam, hogy ő ezt nem látja.
-Persze, 7:25-kor a házatoknál-köszönt el.
-Rendben, várlak!-és ezzel letettem. "Szerencsém van"-dőltem hátra az ágyon.
...-Hagyjál már békén, nemsokára 18 leszek és húzok el innen-hallottam lentről az üvöltözést. Ez Dylan hangja volt.
-De amíg nem vagy nagykorú, addig el kell viselned engem-üvöltött apa.
Nem akartam lemenni, féltem hogy engem is belekevernek.
-Menj a francba!-. Tchchch...ez egy pofonnak hangzott.-Ezt most miért kellett? Engem is meg akarsz ölni, mint anyát?-csönd lett. Senki nem szólt.
-Én nem....bocsáss meg...-kezdte apa.
-Nem, nem bocsátok meg! Hagyjál! Anyát lehet hogy megölted, de engem nem fogsz!-szaladt fel Dylan a lépcsőn. Betört a szobámba, leült az ágyra és csak nézett. Nézett engem. Nem tudtam mit tegyek, így hát odaültem mellé, és átöleltem. Na igen. Hogy anya hogy halt meg? Ezt apa sosem mesélte nekünk. David bácsikánk mesélte, hogy egyik este nagy zajt hallott a konyhánkból. Veszekedést. Ki jött a szomszéd házból (a szomszédban lakott albérletben, mostanra azonban kiköltözött Németországba). Benézett az ablakon, és azt látta, hogy anya a földön fekszik, apa rajtta ül, és anyu inzulinja van a kezében. Tudni illik, a mama mindig cukros volt, gyerekkorától kezdve. Egyszer csak apa megfogta a mama nyelvét, és beleszúrta az inzulint. Ott helyben meghalt. A bíróság 5 évnyi börtönre ítélte. Addig a bácsikánknál laktunk. Amikor anyu meghalt, én két éves voltam, Dylan pedig hat hónapos. Apa azért nem mondta el ezt soha nekünk, mert nem akarta, hogy gyilkosnak nézzük. Pedig ez gyilkosság. Viszont miutáb leülte a büntetését, normális lett, ugyanis a börtönben jól megleckéztettèk. És még egy dolog....

9. fejezet

9. fejezet
Itt a folytatás, remélem tetszeni fog! ;)

Ott álltam lemerevedve, és csak néztem. Néztem őt, akit rég nem láttam. Aki itt hagyott mindent, többek közt engem. Valaki másért. Nem tudom miért, de hirtelen becsaptam az ajtót. Nem akartam látni. Se beszélni vele. Sírni kezdtem. Hogy meri idetolni a képét ezek után. Lépteket hallottam a szobából, majd éreztem hogy valaki megáll mögöttem. Viktor volt az.
-Mi a baj?-kérdezte és leült mellém a földre, az ajtónak támasztva hátát.
-Semmi-töröltem le a könnyeimet és próbáltam mosolyogni rá. Ez nem sikerült, szóval valószínüleg elég furcsa arcot vághattam.
-Ki volt az?-mutatott maga felett az ajtóra. "Nem tudom." akartam neki mondani. De az hülyén hangzott volna. Láttam ki volt. És sírok is miatta. Valamilyen okból. Erre nem lehet azt mondani, hogy nem tudom.
-Jake-mondtam ki a nevet. A "tiltott nevet". Egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon.
-Ezzel sajnos nem lettem okosabb.-mondta-De amúgy sem voltam valami okos ezelőtt, szóval mindegy.-próbált felvidítani, mert bár nem tudta, hogy miért ültem le a földre sírni, miután kinyitottam az ajtót, és bámultam valakire vagy húsz percet, mégis itt volt velem, és próbált felvidítani. És sikerült neki. De mikor rájöttem, hogy illene megmondani neki, ki az a Jake, lehervadt a mosoly az arcomról.
-Jake....-kezdtem halkan-az exem.-mondtam ki. Ezen nem mosolygott, csak egy kicsit felháborodott.
-Mit keres itt?-kérdezte felhúzva magát.-Mikor voltatok egyáltalán együtt? Bocs, nem kell válaszolnod, ez magánügy.-kért bocsánatot.
-Semmi gond, elmondom.-kezdtem "sztorizgatni".-Jake-kel egy éve nem találkoztam. Azóta, amióta itt hagyott. Épp egy szülinapi összejövetelre készültünk. Brianának volt a szülinapja. 17 éves lett, és az apja szervezett neki egy óriási bulit, ahová az egész sulit meghívta, plussz egy két havert, akiket Bri apja ismer, de a legjobb barátnőm nem találkozik velük minden nap. Ez egy meglepetés buli volt neki, így titokban kellett tartanunk. A bulira is azzal az indokkal vittük, hogy elmegyünk enni egy kisebb étterembe, úgyhogy öltözzön ki. Amikor kész voltunk és ő is, átjött hozzánk. Igazából hozzám, mert Jake is nálam volt. Na mindegy. Szóval átjött hozzám és kérdezte hogy mikor indulunk, mert már éhes. Ekkor Jake-nek csörgött a telefonja. Mondta hogy egy pillanat és kiment a szobámból. Bri leült a tv-m elé és nézni kezdte. Ő már itthon érzi magát nálunk. Erre egyszer csak Jake viharzott be a szomámba, ahonnan két perce kiment, felkapta a kabátját és azt mondta: "Szeretlek, de már nem úgy mint rég, és mást jobban. Megcssaltalak, ne haragudj, de most Emily hívott, hogy kórházban van, mennem kell." Azóta nem láttam. És most itt van. Kiborultam. Mert nem tudom miért van itt, és beugrott az utolsó mondata. Szerinted még mindig kint áll?-kérdeztem tőle, mert már mióta rácsaptam az ajtót Jake-re.
-Hát, ha hülye, még mindig itt áll-ekkor elnevettük magunkat.
Felálltam, és kinyitottam az ajtót. Ott volt. Ott ült az ajtóhoz vezető út mellett a fűben.
-Itt van-súgtam hátra nevetve Viktornak-most mit csináljak?-panikoltam be suttogva, miközben a röhögőgörcs kerülgetett.
-Üsd le, fejeld meg-adott ötleteket.
-Hülye-nevettem fel hangosan, de kár volt, mert Jake észrevette, hogy ott állok. Mint ahogy az is leesett neki, hogy egy fiú van nálunk. Felállt és odajött az ajtóhoz.
-Ez meg ki?-nézett végig Viktoron.
-Miközöd hozzá?-szóltam vissza.-És mit keresel itt?
-Gondoltam találkozhatnánk, rég nem láttalak.-mosolygott.
-Mit akarsz tőlem? Elhagyott a kis Emilyd?-fontam össze magam előtt a kezeimet.-És csak én maradtam aki megvigasztaljon? Mert akkor rossz helyre jöttél. Sajnos programom van.-öleltem meg fél kézzel Viktort, aki vette a lapot.
-Hát akkor nem akarok zavarni-kezdett elköszönni.
-Szerintem se, szia-csaptam rá az ajtót másodszor. Kinéztem a kukucskálón, de hirtelen egy szem tárult elém.
-Mit akarsz még mindig-nyitottam ismét ki az ajtót. Viktor már fetrengett a földön a röhögéstől a hátam mögött.
-Csak azt akartam kérdezni, hogy lenne-e kedved talalkozni valamikor, valahol. Mondjuk holnap délután a sarki Starbucksban?-kacsintott rám.
-Majd átgondolom-vágtam mérges arcot. Vagyis próbáltam azt vágni.
-Rendben szia-sétált el.
-Szia-csuktam be századszor az ajtót, mikor valaki ismét kinyitotta.
-Mit akarsz már meg...-eddig jutottam, mert apa rámüvöltött:
-Ez mit keresett itt? Te hívtad ide? Na és ő ki?-tért rá Viktorra.
-Nem tudom miért jött ide, nem én hívtam, és ő az egyik osztálytársam, Viktor.-hadartam el egy levegővétellel. Apa és V kezet fogtak, majd apa gyengéden fejbe vágta Viktort.
-Ezt meg mér' kellett?- kérdeztem apát, míg V a fejét fájlalta.
-Csak hogy tudja, kivel van dolga-mosolyodott el. Úgy látszik, ma jó kedvében van.
-Uram, maga igazán jóképű-kezdte Viktor, mert szerinte ezzel be tud vágódni az apámnál.
-Így 50 felé, köszönöm. De ez nem változtat semmin. Ugyanúgy vigyázok a lányomra, mint eddig.-komorodott el.
Ekkor Dylan sétált le a lépcsőn.
-Cső, akárki is vagy-intett Viktornak-szia apu-nyomott két puszit apa arcára is.
-Helló, Viktor vagyok.-mutatkozott be az öcsémnek.
-Helló!-intett mégegyszer egyet V-nek Dylan, majd apához fordult.-Apaaa....-kezdte.Valamit akar. Valahová elakar menni. Vagy megjelent az új x-box játék.

8. fejezet

8. fejezet
(Bocsi a késésért, de beteg voltam, és sok volt a tanulni való! :( Na mindegy, szóval, jó olvasást! :*)

Mire rendbe szedtem magam és lementem, Viktor már a bekapcsolt tv előtt ült egy zacskó chipssel és egy pohár (igen, a macis pohár) kólával a kezében.
-Te meg mit....-kezdtem felháborodni, de belevágott a szavamba.
-Azt mondtad érezzem otthon magam!-mosolygott cselesen.
-De....de....igaz-zártam rövidre a témát.
-Na látod-röhögött.
Leültem mellé, mert érdekelt hogy mit néz. Erre levette a hangot a filmről, ami épp ment (azt hiszem Transformers) és átkarolt.
-Most miért tetted ezt? Olyan izgi volt a film-nevettem.
-Mert én valami másra gondoltam-jött egyre közelebb.
-Most nem lehet Viktor,apa mindjárt itthon van, és így is meg fog ölni.-tiltakoztam.
-Akkor már nem mindegy?-mosolygott édesen.
-Nem,.....mert....-és akkor elállt a szavam.
Megfogta bal kezével a derekam, jobb kezével pedig lágyan végig simitott a nyakamon és egyre közelebb hajolt. A szemébe néztem. "Olyan gyönyörű kék szeme van!" -gondoltam magamban.
És megcsókolt. Olyan finom és lágy volt a csókja, mint amilyet még soha nem tapasztaltam.
Aztán elhúzódott tőlem és azt mondta:
-Nem, nem lehet.
-Igazad van, de olyan jól csókolsz!-dícsértem meg.
"kopp-kopp"-hallatszott az ajtó felől.
-Ez apa lesz!-riadtam meg.
-De várj,...-és akkor újból megcsókolt.
"kopp-kopp"-ez a kopogás már erőteljesebb volt.
Megijedtem. Hirtelen elhúzodtam Viktortól.
-Ki kell nyitnom az ajtót!-szomorodtam el.
Odamentem a bejárathoz, lenyomtam a kilincset, és kinyitottam az ajtót.
Ekkor tátva maradt a szám. Ez nem lehet. Ő nem állhat itt. Hisz neki máshol kéne lennie...

Vége :)
Nemsokára jön a 9. fejezet! ;) Addig is, találgassatok, ki állhat az ajtóban! :*

7. fejezet

7. fejezet

Ma reggel arra keltem,hogy Dylan nyöszörög. Àtmentem a szobájába, és megláttam,hogy a földön fekszik az ágya mellett. Oda rohantam hozzá és felkeltettem.
-Dylan,Dylan-suttogtam-Èbredj!
-Mi az?-kérdezte fél álmában még.
-Leestél az ágyról,Öcsi-mosolyogtam rá.
-Auuuu...-kiálltott fel-azt érzem.
-Gyere,kellj fel!-húztam magam felé,hogy fel tudjon állni.
-Oké,oké, most már elengedhetsz,megvagyok-tolt el magától.
-Jól van na!-bokszoltam bele -a nem fájó- karjába.
-Hány óra?-kérdezte megrémülve.
-Fél tíz-válaszoltam nyugodtan, és ásítottam egyet.
-Jesszusom, elkéstünk a suliból, gyorsan, öltözz!-kiálltott rám a kedves kisöcsém.
-Szombat van,suliba akarsz menni hétvégén?-röhögtem.
-Jaaaa,basszus,tényleg. Apa?-tért rá a lényegre.
-Elment,azt mondta valamit el kell intéznie-néztem rá szeretet teljesen.
-Akkor visszafekszem. Jó éjt!-bújt vissza az ágyába.

Délután 15:47
"kopp-kopp"- jött a bejárati ajtö felől egy "betöröm az ajtód" erőssègű kopogás.
-Ki az?-üvöltöttem az emeletről,mert eszemben sem volt kikelni az ágyból és elmozdulni a tv elől.
"kopp-kopp"- megint az a dörömbölés amit pár perce még eltűrtem.
Kikászálödtam az ágyból, és kócos hajja,a mickey egeres pizsamámban levánszorogtam a lépcsőn.
"Biztos apa"-nyitottam az ajtót mély nyugodtsággal.
Viktor tárult a szemem elé egy válltáskával a vállán.
-Ó,hello-köszöntem, miközben a hajamat próbáltam kicsit megigazítani-hogy kerülsz ide?
-Mily' kedves fogadtatás-szólt be azzal a szexi mosolyával-gondoltam átugrom és nézünk valami filmet.
-Ööö...hát az a nagy pech,hooogy....-próbáltam kitalálni valami kifogást,mert nem akartam apu dühös képét magam előtt látni,miközben egy hónap szobafogságot szab ki-igazából...nincs semmi pech,gyere be-invitáltam. Nem jutott eszembe semmi.
-Hát jó-vette a cipőjét illedelmesen és az én cipőim mellé illesztette. "Micsoda úriember!"
-Szép a házatok!-nézett körül.
-Köszi! Kérsz inni?-kérdeztem illedelmes házigazdaként.
-Igen,elfogadnék egy pohár vizet-.
Elővettem egy macis műanyag poharat a szekrényből, és elkezdtem ásványvizet tölteni bele,majd rájöttem,hogy ez a pohár talán nem túl pasis.
-Jó lesz-szólalt meg mellettem Viktor,mintha olvasna a gondolataimban.
-Hát jó,ha te ezt a poharat szetetnéd,akkor tessék-nyújtottam felé a poharat.
-Köszi-.
Kb. 5 percig csak álltunk a konyhában szótlanul,ő a macis poharával,én meg a mickey-s pizsimben.
-Asszem én átöltözöm-mutattam az emeletre-addig érezd otthon magad.
Elindultam felfelé,ő meg leült lent a kanapén.
-Mindjárt jövök-intettem,és felszaladtam a fürdőbe valami kényelmes göncöt felvenni.

6. fejezet

Halihó emberek! Itt van a hatodik fejezet! Jó olvasást! :*

6. fejezet
Hazaértem. Épp nyitottam az ajtót,amikor apa termett előttem. Ilyenkor sosincs itthon.
-Szia.....apa-sütöttem le a szemem,mert tudtam hogy ideges.
-Miért vagy itthon? Nem iskolában kéne lenned?-kèrdezte választ váró tekintettel.
-Hát...szóval...-kezdtem. Nem tudtam hogy mit mondjak. Rosszul lettem? Vagy visszajöttem a könyvemért?
-Remélem valami egészen különleges magyarázatod van a számomra,mert nem tudom elhinni miért vagy iskolaidőben itthon!-nézett rám szúrós szemmel.
-Nem megyünk be,mert rosszul vagyok-füllentettem.
Bementünk a nappaliba és leültünk a kanapéra.
Klikk. Nyílt az ajtó és Dylan jött be rajta. Furcsa módon be volt gipszelve a jobb keze.
-Jól vagy,öcsi? Mi történt?-szaladtam oda hozzá és levettem a válláról a táskát.
-Igen, jól vagyok. Hazaküldtek,mert tesiórán a bordásfalon kellett lógni és leestem róla. Bevertem a kezem és a csuklóm hátrahajlott. Bevittek a kórházba, begipszelték és hazaengedtek pihenni.
-Miért nem hívtál fel, kisfiam?-szólt ki apa a nappaliból.
-Apa is itthon van?-suttogta.
-Sajna igen-mondtam hallgan.
Dylan bement a nappaliba és leült.
-Itthon hagytam a telóm-válaszolta egy kis idővel később.
-Ide figyeljetek mindketten!-kezdte-Én nevellek titeket egyedül,mióta Rose meghallt.-már megint anyával jön-Ha mégegyszer valamelyikőtök itthon hagyja a mobilját, attól elveszem. Értve vagyok?-kérdezte. Bólogattunk. Nem mertünk ellenkezni,vagy belekezdeni a "De ez nem igazságos!" sztoriba.
-Most pedig Anett,segíts bevinni Dylan táskáját a szobájába,és segíts neki megírni a leckéjét,bepakolni,stb-sorolta.
Rendben-sóhajtottam.
Felmentük Dylan szobájába,ahol kb. úgy èreztem magam mintha egy háborúba csöppentem volna,olyan rendetlenség volt.
-Te sosem raksz rendet?-kérdeztem mert szinte soha nem jártam a szobájában.
-Deeeee,csak most reggel nem volt időm rá és...-kereste a kifogásokat.
-Figyelj,engem nem érdekel hogy milyen kupi van,-raktam arrébb a koszos alsóját az ágyról fintorogva-viszont a koszos alsóidat kirakhatnád a szennyesbe!-röhögtem kínosan.
-Ugye tudod, hogy sosem rakom ki a koszos gatyáimat a mosásba!-kacsintott rám nevetve.
-Akkor azt akarod mondani,hogy ugyanazt a koszos...-és nem folytattam-Inkább nem vagyok rá kíváncsi!
Dylan mosolygott...Dylan mosolygott,mert tudta mire gondolok.
-Na akkor,miből is van házid?-kezdtem bele a kötelesség tudó testvér szerepébe.
-Asszem töriből meg matekból meeeg...angolból?-kérdezte.
-Ne tőlem kérdezd, nem nekem kell tudni!-mosolyogtam-Inkább vegyük elő-javasoltam.
Ès onnantól kezdve csak tanultunk és tanultunk és tanultunk. Èreztem hogy Dylan már unja,de nem érdekelt. Rám volt bízva, nekem kellett a lecóját megcsinálni,akkor már legyen rendesen kész! :)
Apa egyszer jött fel hozzánk,hogy tényleg tanulunk,meg hogy megkérdezze kérünk-e valamit.
Ezzel telt a délutánunk. Legalább én is ismételtem egy kicsit valami régebbi dolgot. :D

5. fejezet

Helló! Meghoztam az ötödik fejezetet! :*

5. fejezet
Egész éjszaka nem tudtam aludni! Viktoron járt az agyam.
Még csak fél hat. Fáradt voltam,de nem tudtam aludni. Pedig szundíthattam volna még két órát.
Lementem,megittam a reggeli kávémat,és bekapcsoltam a tv-t. Leültem a kanapéra,felvettem a legvastagabb zoknimat (ilyen korán még hideg van) és beleszórtam a gabonapelyhet a tányéromba. Kiemeltem a tejet a hűtőből,és ráöntöttem a gabonapehelyre.Elővettem a szokásos,kopott vagy száz éves bögrèmet,és beleöntöttem az üveg alján maradt pár korty narancslevet.
Egyszer csak megcsörrent a telefonom.
"V"
-Halló!?-szóltam bele a telefonba,de nem kaptam választ.
-Hahhhóó! Van ott valaki?-kérdeztem kissé idegesen. Nem hogy fél hatkor hív,de mèg a telefonba se szól bele.
-Szia szivi,jössz ma suliba?-kezdte a nem tudom ki a telefonba.
-Mi van? Kivel beszélek?-kezdtem nagyon ideges lenni.
-Viktorka vagyok édesem-a háttérből nevetést hallottam-szeretsz még? Pussz-pussz-pussz!-küldött puszikat.
-Mennyit ittatok tegnap? Na jó,Viktor! Most lerakom a telefont,én nézem a tv-t,te meg visszaalszol és kialszod magadból az alkoholt. Érthető voltam?-mondtam neki,hogy mit csináljon,ugyanis nem akartam,hogy bajba kerüljön a barátai miatt.
-Na jó,cicukám,alszom még egy fél órát! Szeretlek,nagyon! Ma talál...-.
-Neked is szia-szakitottam félbe,mert már a hányinger kerülgetetta mondókájától.
Néztem még egy kicsit a tv-t,majd elkeztem készülődni. Megfésülködtem,felöltöztem,feldobtam a szokásos laza sminket és ittam még egy pohár vizet. Bepakoltam a tancuccaimat,átnéztem a földrajzot és kész voltam. Fél nyolc volt. Úgy döntöttem,ma nem pont becsöngőre,azaz nyolcra esek be,hanem előbb bent leszek,hogy feltudjak még kèszülni a matek tz-re. Felvettem a fehér conversemet,és a vastag pulcsimat,majd elindultam ki az ajtón. Kivettem a kulcsot a zárból és elindultam a buszmegállóba. Rögtön jött a busz. Mikor beértem (tök korán,háromnegyedkor),Bri meglepődött,hogy ilyen korán bent voltam. Ő eleve bent szokott lenni már fél nyolckor,mert korán kelő,és nem tud otthon mit csinálni,ezért bejön a suliba,vesz magának egy ishlert és megeszegeti,míg meg nem jön valaki az osztályból. Aztán meg azzal beszélget. Na mindegy.
Szóval,elmeséltem a tegnap estémet,meg hogy miért keltem korán. Aztán azt a relytélyes hívást is elpletykáltam Viktorról.
-Halihó,emberek! I'm sexy and i know it!-üvöltött az ajtóbn egy ismerős hang. Odanéztem,és megláttam Viktort az ajtóban.
Odasiettem hozzá:
-Azt mondtam ma ne gyere suliba!-suttogtam neki és kikísértem a teremből.
-Most haza megyünk és lefekszel aludni. Jó?-mondtam olyan lassan mintha valami hülyével beszélnék.
-Na jó-válaszolt Viktor.
Hazaértünk hozzájuk. Nyolc óra már elmúlt,úgy-hogy eldöntöttem,késés helyett majd az egész napot igazoltatom apával.
-Nem jössz be?-kérdezte kicsit komolyabban.
-De,szívesen bemegyek-mosolyogtam.
Elindultunk a nappaliba.Ledobta a táskáját a kanapéra,és levette a cipőjét. Én is levettem a conversem,mert nem akartam bunkó lenni,és leraktam a táskámat az ajtó mellé.
-Gyere,megmutatom a szobámat-húzott felfelé a lépcsőn,az összekulcsolt kezünknél fogva. Bementük a szobájába. Becsukta maga mögött az ajtót és megcsókolt. Többször is. Levette a pólóját. "Úristen,ez a test...a kockás has...wow"-gondoltam magamban.
-Te meg mit csinálsz?-böktem ki végre.
-Így szoktam itthon lenni. Zavar?-mosolygott.
-Nem,nem-ismèteltem.
Elkezdte kigombolni a blúzomat,de nem ellenkeztem.
-Szeretlek-suttogta a fülembe,majd ledobta a földre a pólóm.
-Én is,de-fogtam le a kezét,hogy ne menjen tovább-én ezt nem akarom. Be vagy rúgva,és nem vagy az eszednél. Félek,még valami olyat csinálunk,amit később megbánunk.-fejeztem be és elengedtem a kezeit.
De ő tovàbb ment és kigombolta a nadrágját,majd ledobta a földre.
-Öltözz fel!-üvöltöttem rá és a kezébe adtam a nadrágját és a pólóját,majd a wc felé toltam,hogy ott öltözzön fel.
Becsuktam a wc ajtaját,nehogy nyitvahagyja és bementem a szobájába a blúzomért és felvettem. Viktor kijött a fürdőből és odajött hozzám.
-Sajnálom...én nem akartam,csak tegnap egy kicsit berúgtunk...-mondta ès látszott rajta hogy sajnálja.
-Semmi gond,de máskor kevesebb alkohol és több popcorn-kacsintottam,majd lementem a lépcsőn,kimentem a bejárati ajtón és elindultam haza.

4. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a negyedik részt! :*

4. fejezet
Megérkeztünk visegrádra. A buszon megbeszéltem Brivel,hogy Viktor lesz a párom. Mivel akkorra összebarátkozott Vikivel, beleegyezett.
Épp a visegrádi várnál sétáltunk, mikor Viktor.....megfogta a kezem!!! Ránéztem,majd a kezünkre. Ezt észrevette,és elkapta a kezét.
-Öhm...khm...bocsi,én nem...csak...-hadovált össze-vissza.
Rákulcsoltam az ujjaimat az övèire.
-Nem bánod,ugye?-mosolyogtam szexisen.
-Öhm...nem,dehogy-dadogott zavartan.
Az út,sőt a kirándulás további részében nem érdekelt minket semmi más,csak saját magunk.
Visegrád után visszavittek minket busszal a sulihoz.
-Én most megyek haza...-mutattam a buszmegállòra. Bár egy megállóra laktam a sulitól,busszal mentem mindig,mert utàltam a nehèz táskámmal gyalogolni.
-Hazakísérhetlek?-kérdezte Viktor,és bevetette az iszonyúan megnyerő pillantását.
-Hát,ha akarsz-vetettem rá egy pillantást,majd a haverjaira néztem-velük mi lesz? Úgy volt,hogy este meccset nézel velük-.
-De figyel valaki...-célzott rám-hé,srácok. Hazakísèrem Nettit és utána beugrom hozzátok-kacsintott.
-Húúú-értettek egyet a "srácok".
-Buszozni akarsz vagy sètálni-kérdezte,majd tenyerèt az enyèmhez illesztette.
-Jól esne egy kis friss levegő most,az izzadság szag helyett-céloztam arra hogy sétáljunk egyet.
Befordultunk a sarkon és sétáltunk.
Egyszer csak Viktor megszólal:
-Mióta vagy belém szerelmes?-
-Miii?-kérdeztem vissza,mert azt hittem rosszul hallok,de úgy látszik tévedtem.
-Azt kérdeztem, hogy mióta vagy belém szerelmes?-mondta kicsit hangosabban.
-Őszintén?-húztam az időt.
-Igen-látszott rajta,hogy tényleg érdekli.
-Mióta gimis vagyok-hadartam. Úgy látszik,ez a hadarás megszokott a családban.
-És mióta vársz arra,hogy megcsókoljalak?-kérdezte.
-Na most már elég a kérd...-nem tudtam befejezni,mert Viktor megcsókolt. Mikor abba hagyta,megszólalni se tudtam. Csak álltunk az út közepén és néztük egymást. Egymás szemét. Kézenfogva.
-Na tetszett?-törte meg a csendet Viktor.
-Öhmmmm...igen...-dadogtam,mert még mindig az előző pár percben történteken járt az agyam.
-Na gyere,menjünk haza hozzátok-húzott a házunk felé,ami már csak pár lépésre volt tőlünk.
Mikor az ajtóhoz lèptem,és belraktam a kulcsot a zárba,megfordultam.
-Kössz,hogy hazakísértél-köszöntem el.
-Szívesen tettem. Feldobtad az estémet-nyomott egy utolsó puszit a számra.
-Akkor holnap-.
-Akkor holnap-ismételte és elment.
Megfordultam,hogy kinyissam az ajtót,de apu állt az ajtóban Dylannel a baloldalán.
-Ki volt ez?-köszöntött.
-Ki? Amúgy neked is szia-mondtam és elindultam a szobám felé.
-Ne nézz hülyének. Az a fiú,aki itt volt. Ki volt az?-lett egy kicsit dühösebb.
-Á,csak egy barát-csuktam be az orruk előtt a szobaajtóm. Nem mondhattam azt hogy a pasim,mert apu kikészült volna,és elkezdett volna beszélni minden féle hülyeséget. De főképp azért nem,mert nem voltam biztos benne hogy tényleg a pasim.
Zrrrr-zrrrr... SMS...
"Ez meg ki?"-gondoltam magamban,mert egy ismeretlen számot írt ki.
Megnyitottam az SMS-t és elolvastam.
Ez állt benne:
"Jó a meccs, de nélküled nem érdekes! V"
V=Viktor
Meglepődtem,de örültem az üzenetnek. Elmentettem "V" számát és elmentem lefürödni. Fogat mostam,majd ledőltem az ágyamra és el is aludtam...