10. fejezet

Sziasztok! :)
Meghoztam a 10. fejezetet, jó olvasást! :*

10.fejezet

-Mit akarsz kisfiam?-kérdezte viccelődve apa Dylant, ugyanis sosem hívja "kisfiam"-nak. De még nagy fiamnak se.
-Hát arra gondoltam, hogy ma este átmehetnék a haverokhoooz...-húzta el.
-Mit akartok csinálni?-komolyodott el apu.
-Hát...társasozni!-fejezte be mosolyogva Dylan a mondatot, mint aki jól végezte dolgát. De apát nem lehet becsapni. Főleg ilyen béna kitalációkkal nem.
-Dylan, 15 éves vagy, biztos hogy nem társasozni mennél. Mit akartok csinálni?- emelte fel apu egy kicsit a hangját.
-Na jó, el akarunk menni biliárdozni a haverokkal. De tuti nem engeded meg.-szomorodott el. Tudta hogy ezzel meg tudja hatni apát. És igaza volt.
-Na jó, menjetek, de ne csináljatok baromságot, és légy szíves ne igyál-.
-És ha szomjas leszek?-lepődött meg a lökött öcsém.
-Tudod hogy értem-hajtotta el Dylant egy mozdulattal.
-Na, én megyek fürdeni, és lefekszem. Te pedig-mutatott Viktorra-hazamész. Szia-.
-Rendben uram, megyek. Jó éjszakát.-adott volna két puszit az arcomra, de apa megakadályozta.
-Ó, akkor szia Anette-intett nekem és elindult az ajtó felé.
-Várj-szóltam utána, mikor már apa felment zuhanyozni.
-Igen?-fordult vissza meglepődött képpel, de magabiztos mosollyal.
-Maradj még egy kicsit-húztam közelebb.
-Nem lehet, apukád azt mondta, hogy haza kell mennem. És nem akarom "kihúzni a gyufát" nála-indult ismét az ajtó irányába.
-Na jó, úgyis fáradt vagyok én is, és ma este még úgy is tanulnom kell holnapra-kisértem ki.
-Mire tanulsz?-röhögte el magát.
-Mondjuk a kémia tz-re, és a földrajz topográfiára-emlékeztettem Viktort arról, hogy éppen neki is ezt kéne tenni, ugyanis ha nem teszi, megbukik kémiából.
-Jaaa, tényleg. Nem baj, Radó ugysem enged át, a térképen meg meg tudom mutatni, hol van Magyarország-tojta le az egészet szépen szólva. Na igen, Radó Miklós, avagy a kémiatanárunk nem híres a kedvességéről. Sőt, csak 1,90-nél engedi át az embert, ha bukásra áll. Egy volt osztálytársunk (Bence) 1,85-re állt kémiából évvégén, és nem engedte át. Nyáron meg persze nem tanult. Úgyhogy évet kellett ismételnie.
-Hé, Dylan!-kiáltottam utána.-Azért nézd át!-mosolyogtam rá.
Visszajött, megfogta a derekam, belepuszilt a nyakamba, majd azt mondta:
-De csak a te kedvedért-kacsintott, majd kiment az ajtón.
Este még megnéztem egy filmet (A beavatott),átnéztem a föcit és a kémiát, majd lefürödtem. Fél 12 volt. Megint nem alszom sokat, főleg hogy holnap 0. órám is lesz. Jobb lesz, ha alszom egy kicsit.

Reggel halálra rémültem, mikor megszólalt a telefonom. Felvettem, és álmosan, ásitozva szóltam bele:
-Háló-megdörzsöltem a szemem és felültem az ágyon. Ránéztem az órára. "6:25". Felsikoltottam.
-Hé,Anette, jól vagy?-szólt bele végre a vonalba a legjobb barátnőm, Bri.-Ugye nem most keltél fel?-idegeskedett.
-Az a helyzet ,hogy de, de ha sietek, még becsöngőre beérek. Most le kell raknom. Szia.-Nyomtam volna meg a piros gombot a telómon, mikor Brianna beleüvöltött, hogy nehogy letegyem.
-Mondjad gyorsan, sietnem kell-sürgettem.
-Radó most hívta anyámat, hogy szóljunk mindenkinek, hogy lebetegedett, és nem kell bejönni 0. órára.
-Jó, jó, de most megyek öltözni, mert elkések Radó órájáról.-Nem nagyon figyeltem a barátnőmre.
-Figyelsz te rám?-idegeskedett Bri-AZT MONDTAM, HOGY RADÓ BETEG LETT,NEM KELL BEMENNI 0. ÓRÁRA!-üvöltött bele a telefonba.
-Óhh, akkor van időm!-könnyebbültem meg.-Megyünk együtt suliba?-kérdeztem mosolyogva, bár tudtam, hogy ő ezt nem látja.
-Persze, 7:25-kor a házatoknál-köszönt el.
-Rendben, várlak!-és ezzel letettem. "Szerencsém van"-dőltem hátra az ágyon.
...-Hagyjál már békén, nemsokára 18 leszek és húzok el innen-hallottam lentről az üvöltözést. Ez Dylan hangja volt.
-De amíg nem vagy nagykorú, addig el kell viselned engem-üvöltött apa.
Nem akartam lemenni, féltem hogy engem is belekevernek.
-Menj a francba!-. Tchchch...ez egy pofonnak hangzott.-Ezt most miért kellett? Engem is meg akarsz ölni, mint anyát?-csönd lett. Senki nem szólt.
-Én nem....bocsáss meg...-kezdte apa.
-Nem, nem bocsátok meg! Hagyjál! Anyát lehet hogy megölted, de engem nem fogsz!-szaladt fel Dylan a lépcsőn. Betört a szobámba, leült az ágyra és csak nézett. Nézett engem. Nem tudtam mit tegyek, így hát odaültem mellé, és átöleltem. Na igen. Hogy anya hogy halt meg? Ezt apa sosem mesélte nekünk. David bácsikánk mesélte, hogy egyik este nagy zajt hallott a konyhánkból. Veszekedést. Ki jött a szomszéd házból (a szomszédban lakott albérletben, mostanra azonban kiköltözött Németországba). Benézett az ablakon, és azt látta, hogy anya a földön fekszik, apa rajtta ül, és anyu inzulinja van a kezében. Tudni illik, a mama mindig cukros volt, gyerekkorától kezdve. Egyszer csak apa megfogta a mama nyelvét, és beleszúrta az inzulint. Ott helyben meghalt. A bíróság 5 évnyi börtönre ítélte. Addig a bácsikánknál laktunk. Amikor anyu meghalt, én két éves voltam, Dylan pedig hat hónapos. Apa azért nem mondta el ezt soha nekünk, mert nem akarta, hogy gyilkosnak nézzük. Pedig ez gyilkosság. Viszont miutáb leülte a büntetését, normális lett, ugyanis a börtönben jól megleckéztettèk. És még egy dolog....

9. fejezet

9. fejezet
Itt a folytatás, remélem tetszeni fog! ;)

Ott álltam lemerevedve, és csak néztem. Néztem őt, akit rég nem láttam. Aki itt hagyott mindent, többek közt engem. Valaki másért. Nem tudom miért, de hirtelen becsaptam az ajtót. Nem akartam látni. Se beszélni vele. Sírni kezdtem. Hogy meri idetolni a képét ezek után. Lépteket hallottam a szobából, majd éreztem hogy valaki megáll mögöttem. Viktor volt az.
-Mi a baj?-kérdezte és leült mellém a földre, az ajtónak támasztva hátát.
-Semmi-töröltem le a könnyeimet és próbáltam mosolyogni rá. Ez nem sikerült, szóval valószínüleg elég furcsa arcot vághattam.
-Ki volt az?-mutatott maga felett az ajtóra. "Nem tudom." akartam neki mondani. De az hülyén hangzott volna. Láttam ki volt. És sírok is miatta. Valamilyen okból. Erre nem lehet azt mondani, hogy nem tudom.
-Jake-mondtam ki a nevet. A "tiltott nevet". Egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon.
-Ezzel sajnos nem lettem okosabb.-mondta-De amúgy sem voltam valami okos ezelőtt, szóval mindegy.-próbált felvidítani, mert bár nem tudta, hogy miért ültem le a földre sírni, miután kinyitottam az ajtót, és bámultam valakire vagy húsz percet, mégis itt volt velem, és próbált felvidítani. És sikerült neki. De mikor rájöttem, hogy illene megmondani neki, ki az a Jake, lehervadt a mosoly az arcomról.
-Jake....-kezdtem halkan-az exem.-mondtam ki. Ezen nem mosolygott, csak egy kicsit felháborodott.
-Mit keres itt?-kérdezte felhúzva magát.-Mikor voltatok egyáltalán együtt? Bocs, nem kell válaszolnod, ez magánügy.-kért bocsánatot.
-Semmi gond, elmondom.-kezdtem "sztorizgatni".-Jake-kel egy éve nem találkoztam. Azóta, amióta itt hagyott. Épp egy szülinapi összejövetelre készültünk. Brianának volt a szülinapja. 17 éves lett, és az apja szervezett neki egy óriási bulit, ahová az egész sulit meghívta, plussz egy két havert, akiket Bri apja ismer, de a legjobb barátnőm nem találkozik velük minden nap. Ez egy meglepetés buli volt neki, így titokban kellett tartanunk. A bulira is azzal az indokkal vittük, hogy elmegyünk enni egy kisebb étterembe, úgyhogy öltözzön ki. Amikor kész voltunk és ő is, átjött hozzánk. Igazából hozzám, mert Jake is nálam volt. Na mindegy. Szóval átjött hozzám és kérdezte hogy mikor indulunk, mert már éhes. Ekkor Jake-nek csörgött a telefonja. Mondta hogy egy pillanat és kiment a szobámból. Bri leült a tv-m elé és nézni kezdte. Ő már itthon érzi magát nálunk. Erre egyszer csak Jake viharzott be a szomámba, ahonnan két perce kiment, felkapta a kabátját és azt mondta: "Szeretlek, de már nem úgy mint rég, és mást jobban. Megcssaltalak, ne haragudj, de most Emily hívott, hogy kórházban van, mennem kell." Azóta nem láttam. És most itt van. Kiborultam. Mert nem tudom miért van itt, és beugrott az utolsó mondata. Szerinted még mindig kint áll?-kérdeztem tőle, mert már mióta rácsaptam az ajtót Jake-re.
-Hát, ha hülye, még mindig itt áll-ekkor elnevettük magunkat.
Felálltam, és kinyitottam az ajtót. Ott volt. Ott ült az ajtóhoz vezető út mellett a fűben.
-Itt van-súgtam hátra nevetve Viktornak-most mit csináljak?-panikoltam be suttogva, miközben a röhögőgörcs kerülgetett.
-Üsd le, fejeld meg-adott ötleteket.
-Hülye-nevettem fel hangosan, de kár volt, mert Jake észrevette, hogy ott állok. Mint ahogy az is leesett neki, hogy egy fiú van nálunk. Felállt és odajött az ajtóhoz.
-Ez meg ki?-nézett végig Viktoron.
-Miközöd hozzá?-szóltam vissza.-És mit keresel itt?
-Gondoltam találkozhatnánk, rég nem láttalak.-mosolygott.
-Mit akarsz tőlem? Elhagyott a kis Emilyd?-fontam össze magam előtt a kezeimet.-És csak én maradtam aki megvigasztaljon? Mert akkor rossz helyre jöttél. Sajnos programom van.-öleltem meg fél kézzel Viktort, aki vette a lapot.
-Hát akkor nem akarok zavarni-kezdett elköszönni.
-Szerintem se, szia-csaptam rá az ajtót másodszor. Kinéztem a kukucskálón, de hirtelen egy szem tárult elém.
-Mit akarsz még mindig-nyitottam ismét ki az ajtót. Viktor már fetrengett a földön a röhögéstől a hátam mögött.
-Csak azt akartam kérdezni, hogy lenne-e kedved talalkozni valamikor, valahol. Mondjuk holnap délután a sarki Starbucksban?-kacsintott rám.
-Majd átgondolom-vágtam mérges arcot. Vagyis próbáltam azt vágni.
-Rendben szia-sétált el.
-Szia-csuktam be századszor az ajtót, mikor valaki ismét kinyitotta.
-Mit akarsz már meg...-eddig jutottam, mert apa rámüvöltött:
-Ez mit keresett itt? Te hívtad ide? Na és ő ki?-tért rá Viktorra.
-Nem tudom miért jött ide, nem én hívtam, és ő az egyik osztálytársam, Viktor.-hadartam el egy levegővétellel. Apa és V kezet fogtak, majd apa gyengéden fejbe vágta Viktort.
-Ezt meg mér' kellett?- kérdeztem apát, míg V a fejét fájlalta.
-Csak hogy tudja, kivel van dolga-mosolyodott el. Úgy látszik, ma jó kedvében van.
-Uram, maga igazán jóképű-kezdte Viktor, mert szerinte ezzel be tud vágódni az apámnál.
-Így 50 felé, köszönöm. De ez nem változtat semmin. Ugyanúgy vigyázok a lányomra, mint eddig.-komorodott el.
Ekkor Dylan sétált le a lépcsőn.
-Cső, akárki is vagy-intett Viktornak-szia apu-nyomott két puszit apa arcára is.
-Helló, Viktor vagyok.-mutatkozott be az öcsémnek.
-Helló!-intett mégegyszer egyet V-nek Dylan, majd apához fordult.-Apaaa....-kezdte.Valamit akar. Valahová elakar menni. Vagy megjelent az új x-box játék.

8. fejezet

8. fejezet
(Bocsi a késésért, de beteg voltam, és sok volt a tanulni való! :( Na mindegy, szóval, jó olvasást! :*)

Mire rendbe szedtem magam és lementem, Viktor már a bekapcsolt tv előtt ült egy zacskó chipssel és egy pohár (igen, a macis pohár) kólával a kezében.
-Te meg mit....-kezdtem felháborodni, de belevágott a szavamba.
-Azt mondtad érezzem otthon magam!-mosolygott cselesen.
-De....de....igaz-zártam rövidre a témát.
-Na látod-röhögött.
Leültem mellé, mert érdekelt hogy mit néz. Erre levette a hangot a filmről, ami épp ment (azt hiszem Transformers) és átkarolt.
-Most miért tetted ezt? Olyan izgi volt a film-nevettem.
-Mert én valami másra gondoltam-jött egyre közelebb.
-Most nem lehet Viktor,apa mindjárt itthon van, és így is meg fog ölni.-tiltakoztam.
-Akkor már nem mindegy?-mosolygott édesen.
-Nem,.....mert....-és akkor elállt a szavam.
Megfogta bal kezével a derekam, jobb kezével pedig lágyan végig simitott a nyakamon és egyre közelebb hajolt. A szemébe néztem. "Olyan gyönyörű kék szeme van!" -gondoltam magamban.
És megcsókolt. Olyan finom és lágy volt a csókja, mint amilyet még soha nem tapasztaltam.
Aztán elhúzódott tőlem és azt mondta:
-Nem, nem lehet.
-Igazad van, de olyan jól csókolsz!-dícsértem meg.
"kopp-kopp"-hallatszott az ajtó felől.
-Ez apa lesz!-riadtam meg.
-De várj,...-és akkor újból megcsókolt.
"kopp-kopp"-ez a kopogás már erőteljesebb volt.
Megijedtem. Hirtelen elhúzodtam Viktortól.
-Ki kell nyitnom az ajtót!-szomorodtam el.
Odamentem a bejárathoz, lenyomtam a kilincset, és kinyitottam az ajtót.
Ekkor tátva maradt a szám. Ez nem lehet. Ő nem állhat itt. Hisz neki máshol kéne lennie...

Vége :)
Nemsokára jön a 9. fejezet! ;) Addig is, találgassatok, ki állhat az ajtóban! :*